Süsd meg….a kenyered!

Nem érdekelt a kenyérsütés, a városban jobbnál, jobb pékségek vannak és nagy választékban kapható kenyér. Finomak is. A könyvesboltban lapozgattam a könyveket és egyszer csak a kezembe került egy könyv, csodálatos képek voltak benne kenyerekről. Volt ott fehér, barna, magvas, lila hagymás, krumplis, fűszeres, szóval mindenféle. Néztem, néztem és szinte éreztem a friss kenyér illatot. […]

Nem érdekelt a kenyérsütés, a városban jobbnál, jobb pékségek vannak és nagy választékban kapható kenyér. Finomak is.
A könyvesboltban lapozgattam a könyveket és egyszer csak a kezembe került egy könyv, csodálatos képek voltak benne kenyerekről. Volt ott fehér, barna, magvas, lila hagymás, krumplis, fűszeres, szóval mindenféle. Néztem, néztem és szinte éreztem a friss kenyér illatot. Megvettem és hazarohantam kenyeret sütni, csak úgy, mindenféle előkészület nélkül.
Olyan egyszerűen voltak leírva a lépések pontról, pontra, hogy hogyan keverd össze a liszteket, hogyan gyúrd, jobbról, balra, forgasd, nyomjad, formázd, ütögesd. Meddig pihentesd, milyen és mekkora edényt használj a sütéshez. Hogyan készítsd elő a sütőedényt, a sütőt. Ki kellett próbálnom.
Megkerestem a legnagyobb jénai edényemet, amelyiknek jól záródó teteje van, kiolajoztam az alját és egy sütőpapír formát vágtam az aljába. Aztán a lisztet borítottam a nyújtó táblára, a vízzel megpróbáltam szépen összegyúrni, ez elég sokáig tartott, mert a víz kifolyt a liszt közül és nagy lendülettel tartott a konyhakő irányába. Persze elkaptam és jól belegyúrtam a pépes trugyiba, ami meg folyton az ujjaimra ragadt, a könyvem azt írta nem ijedjek meg, ez ilyen. Nem ijedtem meg, sóztam, olajoztam, dögönyöztem és egyszer csak már nem ragadt tovább. Juhé, eddig megvolnánk. Megformáztam, és mint egy kis babát, óvatosan beletettem a jénaiba, a fedőt bespricceltem, ahogy kell. Na,azért ez sem volt ilyen egyszerű, mert nem volt virágspriccelőm. Egy már majdnem kiürülő balzsam ecetes, pumpás üveget találtam. Balzsam ecet a pohárba, üveg kimosva, spriccelés. Aztán vártam egy órát, addig elkészült a vacsora is. Az egy óra eltelte után úgy néztem a megdagadt, határozottan szép kenyér formájú valamire, mint egy műalkotásra. Alig akartam elhinni, hogy ezt most el kell rontani, újra át kell gyúrni és formázni, de megtettem. Újabb félóra után megnéztem, most is szép volt. Nagy levegőt vettem és betoltam az előmelegített sütőbe. Izgultam, hogy mi lesz, ha nem sül meg, vagy ha elég. Vártam,40 perc után bekukkantottam és levettem a jénai tetejét, már akkor is nagyon szép volt. Éreztem, hogy nagy baj nem lehet. Már csak öt perc.

Kivettem és azonnal láttam, hogy gyönyörű, bár az oldala egy kicsit kirepedt, de akkor is az én kis gyönyörűségem. Szerettem volna a karjaimba venni és egy kicsit ringatni, mint egy kisbabát. Jó hogy nem tettem, mert amíg a rácsra borítottam hűlni kétszer is megégettem a kezem.
Várni, megint várni –képtelenség- gondoltam és néhány perc után levágtam az egyik végét. Addigra már az egész házat ellepte a friss kenyér illata, így lehetett, hogy a kenyér csücskére már 3 jelentkező is akadt. A férjem és a lányok csodálkozva néztek az „újszülöttre”. Úristen, ezt Te csináltad?- kérdezték szinte egyszerre, és én éreztem, hogy a büszkeség hogyan önt el a lábujjamtól a fejem búbjáig. A világ egy pillanatra elolvadt, már nem érdekelt semmi belőle, mert hát mi lehet nagyobb dolog annál, hogy tudsz kenyeret sütni. Ilyenek jutottak eszembe, hogy a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, meg hogy nem vagy többé kiszolgáltatva mindenféle sütödéknek. Csak álltam ott, mint önmagam szobra, a kenyeremmel, amit aztán röpke 10 perc alatt felfaltunk és akkor végre megértettem, hogy legyen bármilyen csodás ez a dolog, nem lesz minden nap 3 órám, hogy megsüssek egyetlen kenyeret. Ezért ezt a szentséges mutatványt csakis ünnepnapokra tartogatom.
De akkor is csodálatos érzés – kenyeret tenni a család asztalára.
Gergely Mária